Őrség, ahogy elődeink leírták

A Régiek tollából álljon itt néhány sor az Őrségről, a régi őrállók hazájáról, akik még gondozták és vigyázták az erdőket, az őrségi őserdőket, mert ők még tudták, hogy a védelmet biztosító hatalmas sűrű erdő az életük záloga.

Nemes-Népi Zakál György szavai az Őrségről, a XIX. század elején: „Eörségh a’ maga eredetét veszi azon idöbül, a’ melybe vitéz elödünk Asiábul kijövén, a’ nagy Árpádnak vezérsége alatt Attila örökséget Magyar Országot lassanként meg hóditották,… Ne hogy pedig az idő alatt míg vagy a’ Harczoló Magyarok a’ külföldeken kintseket szerzettenek, vagy míg Honnyokba bizonyos idöig békességbe nyugodtanak, a’ Szép Pannon Földéről le hajtott gyülevész népek és szomszéd nemzetek, rablani könnyen bé üthessenek, a’ féltőbb Helyekre az Ország szélein válogatott Vitézeket állitottak mint Eőröket és Vigyázókat… Eörséghnek Tartománya fekszik az Országhnak Napnyugati Szélén I.N. Vas Vármegyének Déli részében, dél felöl közel a’ Vandalusok, napnyugat felöl pedig a’ Stáerek szomszédságában… Áll ez a’ kis Tartomány, és Eleitöl-fogva állott 18. kissebb nagyobb Helységekböl… Zalafeö, a’ hol a’ Hegyekről öszve szivárgó Essö vizekből és apro erekböl a’ Zala folyóviz ered… A Házok szerte széllyel vannak szorva, és fel osztatnak hat Szerekre, avagy Szegere u.m. Allszegre, Cseörgeö Szerre, Pityérszerre, Fölszegre, Papszerre, a’ melly Szerek egymástól távol esnek; mezök és rétek választják el azokat egymástól…”

Dömötör Sándor írása az Őrségről, az 1949 és 1955 között végzett kutatómunkája alapján: „Ha Magyarország térképére nézünk, az ország nyugati határán, Vas megye délnyugati sarkában , ott, ahol az osztrák, a magyar és a szlovén határ találkozik, változatos dombvidéket találunk, amelyet lakosai szívesen neveznek hagyományos nevén Őrségnek… E szelíd, derűs dombvidéken már a honfoglalás óta laknak magyarok; „illen-ollan” módon ”lenek meg fönek meg künek” mennek a házak, régiesen beszélnek az őrségi emberek…A századforduló táján az Őrség öreg magyarjai úgy határozták meg területük jellegét, hogy az Őrség ott kezdődik, ahol véget ér a német-vend fenyveserdő: az Őrség ekkor még a bükkerdők övezetében volt. Érdekes, hogy a bükk ma már szinte csak szálanként fordul elő a lombos erdőkben és a fenyvesekben. A kizsákmányoló jellegű erdőgazdálkodás eredményeként a századforduló táján eltűntek a legendás öreg bükkfák, élelmes üzleti vállalkozók kiirtatták a rejtelmes őserdőket, és helyükön a könnyen növő erdei fenyő annyira előretört, hogy az Őrséget a századforduló óta csúfolódva már Gyántásországnak is nevezik… Az első települők a dombok tetejét szállották meg: főként itt legeltették állataikat, itt alakították ki telephelyeiket. Minden őrségi községre jellemző szerkezeti sajátosság, hogy dombtetőn épült és közeli kapcsolatokat létesített a ma már csak kisebb-nagyobb foltokat képező erdőkkel. Ma is élő szájhagyomány szerint mintegy 108 család kapott őrállásokat. Mint a király népei kiváltságokat élveztek, mert a saját költségükön, saját fegyvereikkel védték a nyugati határokat… Zakál György idejében is feltűnő vonása volt az Őrségnek, hogy „a Házhelyeket (telkeket) régenten imitt-amott a harasztokon (tisztásokon), berkek szélein, az utaktul és egymástul távul helyeztették”. Ezt a különös formát találjuk ma is az Őrség legtöbb falujában. A szerteszét megülő házcsoportok, imitt-amott elővillanó házak között téres mezők, szántók, rétek, dombok, völgyek, sőt erdőcskék váltakoznak.

Egy-egy nyilvánvalóan összetartozó házcsoportnak neve szer; pl. Őriszentpéteren Keserűszer, Templomszer, Siskaszer, Kovácsszer, Alszer (vagy Alszegszer), Galambosszer, Piharcszer (vagy Városszer), Baksaszer. … A letelepülés alkalmával egy-egy szert, egy-egy települési egységet egy család tagjai vettek birtokba. A család tagjai egy házban laktak, közösen művelték földjüket a családfő vezetésével. Az elszaporodott család tagjai idővel újra felosztották területüket, de az új házat is a régi közelében építették fel. A telephely megválasztásának egyik fontos oka volt a védelem, másik a vízellátás megoldása. A telephelyeket a dombok hátán, megfelelő kilátóhelyeken választották meg oly módon, hogy forrás vagy patak is legyen a közelben. … Szalafő szerei a völgységeket alkotó dombláncok tetején, a kavicsvonulatok csúcsain ülnek. Olyan a táj képe, mintha apró őrállások lennének egy-egy csúcs tetején.”

Még több információ a Wikipédián

Képek az Őrségről:

 

Legyen képben

Kövessen minket a közösségi médiákban, hogy mindig értesüljön a legfrissebb híreinkről